A saját történetem, hogy is lettem sztómás.

Hosszú évekig nem volt semmi gondom, egyszer csak azt vettem észre többször kell vizelnem, de mindíg sokat, még akkor is, ha alig ittam egész nap. Ez nem tetszett, gondoltam felfáztam.  Előfordult ez is, kaptam rá gyógyszert,  minden rendbe jött. Aztán ismét jelentkezett a probléma, megint sokszor kellett kimennem. Zavaró volt, később idegesítő lett.

Ez alkalommal nem akart elmúlni, megijedtem, orvoshoz fordultam, mi lehet ez? Vizsgálatok sora következett, de nem találtak semmit, egyre idegesebb lettem.  Hirtelen egy este azt éreztem nagyon kell vizelnem, igen ám, de nem tudtam. Hiába erőltettem. A hólyagom csak feszített, éreztem nagyon tele van, de nem sikerült ürítenem.  Akkor pánikoltam be igazán. Na, ez nem vicc, gondoltam, irány az ügyelet, de akkor már a derekam is fájt, nagyon rosszul éreztem magam. Az ügyeletes orvosnak elmeséltem , hogy kezdődőött, meg nézett ultrahangon. Ő is meglepődött, azt mondta ez nagyon tele van, próbálkoztam,de nem sikerült. Ekkor közölte, meg kell katéterezni. Amit három hónapig bent is hagyott, persze heti cseréléssel. Na ez kikészített, mert közben így dolgoztam. A zsákot begyűrtem a nadrágomba. Sokáig nem mehetett ez így, közben folyamatosan jártam külömböző vizsgálatokra. Kiderült a hólyagot tartó szalagok elengedtek, összeesett a hólyag. Na ez nem hiányzott. Ismét vizsgálat tovább. Gyulladás, gyógyszer, kényelmetlenség, nyűg. Másnap műszeres vizsgálattal megnézték a hólyag működést. Most jött a hidegzuhany. Leállt a hólyag működés. Szóhoz sem jutottam. Megkérdeztem mit lehet tenni vele?  A válasz, semmit, katéter csere. Na azt nem! Így nem lehet dolgozni, háztartást vezetni, stb..  Igen ám, közben már lázas lettem, egyre gyengébb, fájt a vesém, derekam. Ismét megkérdeztem az orvost, akkor mondta, csak sztóma műtéttel lehet megoldani.  Megértettem. Na, ehhez kellet a megfelelő sztóma specilaista, akit sikerült megtalálnom. Viszonylag hamar odaértem, nagy szerencsémre elvállata, aminek nagyon örültem, mert az életemet mentette meg. Onnantól kezdve felgyorsultak az események, hamar túlestem a műtéten. 7 órás volt, és fizikailag nehezen viseltem, mert előtte már magas lázam volt, gyenge voltam. De optimista vagyok, és nagyon erős motivációm van, nem titok, a fiam. Így tudtam túlélni, végig kűzdeni. Volt egy barátnőm akinek sokat köszönhetek, mert rengeteget segített.  Nála lábadoztam, ami kicsit sokáig tartot a fizikai gyengeségem miatt, és mert sokat hánytam a kórházban, és nála is. Szinte semmi nem maradt meg bennem. Nagyon rosszul voltam, nem bírtam felkelni sem. Többször kihívta az ügyeletet, kaptam hányás ellen injekciót, egy darabig hatott, aztán folytatódott tovább. Egy idő után már egyedül kimenni sem tudtam. Hosszú folyamat volt, újra tanultam járni, egész nap velem volt, segített. Még a fürdésben is szédültem, gyenge voltam, nem bírtam menni sem, a kádba bemászni sem. A legrosszabb a kiszolgáltatottság volt az egészben. Azt nem bírom elviselni. Egy idő után kezdett megmaradni bennem az étel, lassan elmúlt a sok rosszullét. Fokozatosan megerősödtem, megatnultam mégegyszer járni, persze segítséggel. Szép lassan felépültem, de ez 6 hónapot vett igénybe.

Idő kellett amíg vissza tudtam menni dolgozni is. Szép lassan teljesen rendbe jöttem. Mentálisan nem okozott traumát, mert fel voltam készülve, tisztába voltam vele nincs más megoldás. Amitől még nyugodt voltam az, hogy a  legjobb orvos kezébe voltam. Persze, furcsa volt, de hamar hozzá szoktam az urosztómámhoz. Végül is az egész hólyagot ki kellett venni, vastag bélből képeztek egy tartályt, amit összekötve a vékonybéllel vezettek ki a hasfalra. Ebben van egy belső billentyű, ami zár. Ez nagyon jó így, mert nem folyik a vizelet örökké, tudom szabályozni katéterrel. Ennek már hat éve.

Végre normális ütemben tudtam dolgozni, egyre bátrabb volatm vele. Sok mindent meg tudok csinálni, még úszni is járok . Mire azt hittem minden rendben, rá három évre jött a másik probléma.

A nagy dologgal kezdődtek a gondok. Nekem, addig semmi gondom nem volt vele.

Többször felfujódtam, kis ételtől is. Szorulásom lett, elég rosszul éreztem magam. Bármit csináltam semmi, csak szenvedtem. Ilyenkor következett a hashajtó, egy ideig el voltam így. Viszont nem éreztem jól magam. Egy idő után nem mertem enni, sehogy nem volt jó. Görcsölt a hasam, szorulás, hirtelen hasmenés. Elég volt. Ismét felkerestem az orvosom. Közben egyszer hasmenésem lett, de nem akarta abba hagyni, azt vettem észre, nem tudom vissza tartani. Ez nagyon rossz volt. Megint a probléma. Ki sem tudtam menni otthonról, folyt belőlem. Kénytelen voltam betétet hozatni. Csak úgy tudtam kimenni, de túl messze így sem jutottam. Aztán szén tabletta, banán. Minden ami fog. Nagy nehezen kezdett ritkulni, így sikerült ismét orvoshoz jutnom. Következett a műszeres vizsgálat, ettől csak azért féltem, nehogy az legyen az eredmény, mint hat évvel ezelőtt. Na így legyen lottó nyereményem. Csak az lett az eredmény. A záróizom ott is elengedett. Ez, csak velem fordulhat elő.

Minnél előbb megint egy sztóma műtét következett. Most a vastag belet vezették ki. Viszont ezt sokkal jobban bírtam fizikailag, nem voltam lázas. Ez csak hat órás volt. Gyorsan gyógyultam, hamar haza mehettem. Már nem kellet felügyelet, elég volt, a fiam segítsége. Nagyon szorgalmas volt. Hamar felépültem, előbb vissza tudtam menni dolgozni.

Így lett két végleges sztómám, de élek! Lehetne sokkal rosszabb is. Nézőpont kérdése az egész. Mert köztudott, minden fejben dől el. Ez csak egy állapot, Mindent lehet vele csinálni, két sztómával is úszom. Semmi gond belőle. Ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, mi irányítjuk a dolgokat. Simán lehet vele teljes életet élni. Ha akarjuk!

Ezzel az a célom, ne gondoljuk , hogy ez a világ vége, éljük az életünket minnél színesebben, értelmesebben amíg lehet. Sopánkodni ráérünk később, addig időpazarlás.

Én nem úgy megyek ki az utcára, mint egy sztómás, hanem mint egy hétköznapi ember. Ezt csak az tudja, akinek elmeséljük, nincs ránk írva. A nagy közönség nem látja.

Éljük az életet, az álmodozás az élet megrontója.